Ezen az oldalon szeretnénk röviden ismertetni veletek az Egyesületünk által szervezett Levelezőverseny kereteit.
A versenyfelhívást követően, az oldalán alján nyomonkövethetitek majd fordulónként is eredményeket.
FONTOS
Ez a levelezőverseny egy ingyenes, rajongói kezdeményezés, amelyet önkéntesek szerveznek a Harry Potter világát szerető közösség örömére.
A verseny semmilyen formában nem áll kapcsolatban a Warner Bros. Entertainment Inc.-kel, J. K. Rowlinggal vagy azok hivatalos partnereivel, és tőlük semmilyen támogatásban nem részesül.
VERSENYFELHÍVÁS
Az idei tanév során szeretnénk egy új lehetőséget biztosítani számotokra, ahol összemérhetitek tudásotokat és képességeiteket a kortársaitokkal.
A levelező versenyen való részvétel ingyenes. A versenyre egyénileg lehet nevezni a tanév során folyamatosan, de érdemes október 19. előtt, hogy minden feladatlapra jusson elég idő. A jelentkezési lapot a felhívás végén találjátok meg.
VERSENYKATEGÓRIÁK:
R.B.F. vizsga: általános iskolák 1-4. évfolyamának[1] tanulói
R.A.V.A.SZ. vizsga: általános iskolák 5-8. évfolyamának tanulói, illetve 6 és 8 osztályos gimnáziumban tanuló kortársaik
Auror vizsga: gimnáziumok, középiskolák, szakképző tanintézmények 9-12. évfolyamának tanulói
Az “Auror vizsga” kategória felső korhatára 18 év. Ebbe a kategóriába azok is jelentkezhetnek versenyzőként, akik 12. évfolyamba járnak és a tanév során töltötték vagy töltik be a 18. életévüket.
A verseny feladatai kategóriánként az alábbi anyagok ismeretén alapulnak:
R.B.F. vizsga:
1-3. Harry Potter könyvek és az azokat feldolgozó 3 film
R.A.V.A.SZ. vizsga:
1-7. Harry Potter könyvek és az azokat feldolgozó 8 film, valamint
az alábbi kiegészítő kötetek:
Kviddics évszázadai,
Legendás állatok megfigyelése,
Bogár bárd meséi
Auror vizsga:
a R.A.V.A.SZ. vizsga anyaga, valamint
az Elátkozott gyermek színdarab
a 3 Legendás lények film / forgatókönyv
FORDULÓK
A fordulók során kiküldött feladatlapokon mindhárom korosztály esetében elsősorban kreatív feladatokra kell számítani, amelyek a fent említett Harry Potter világához köthető ismeretek mellett elvárnak a korosztálynak megfelelő általános ismereteket, logikai készséget, internetes keresést és önálló, eredeti gondolatokat.
A verseny három levelező fordulóból áll, amelynek feladatlapjait e-mailben küldjük ki a jelentkezőknek előreláthatóan:
október 19-én (1. forduló),
december 14-én (2. forduló) és
február 8-án (3. forduló).
A megoldások beküldésére minden fordulóban 8 hét áll a versenyzők rendelkezésére[2], azaz a beküldési határidők:
december 14. (1. forduló),
február 8. (2. forduló) és
április 5. (3. forduló).
A megoldásokat majd a feladatlappal együtt kiküldött google űrlapon keresztül várjuk vissza.
DÖNTŐ
A három levelező forduló összesített eredménye alapján a kategóriák legtöbb pontot elért versenyzőit meghívjuk egy személyes döntőre.
A döntésről legkésőbb május 17-ig értesítünk minden résztvevőt.
A döntő során a versenyzőknek a kategóriájuknak megfelelő állomásokat végigjárva kell majd a varázsvilághoz kapcsolódó logikai-, ügyességi- és kreatív feladatokat megoldaniuk.
A döntő 2027. júniusában egy szombati napon, várhatóan Budapesten kerül megrendezésre, pontos helyszínét és időpontját a későbbiek során hirdetjük majd ki.
A döntő végeredményébe (így a végső helyezésekbe) csak a döntőn szerzett pontok számítanak bele. A döntőn kialakuló pontegyenlőség esetén az a versenyző végez előrébb, aki a levelező fordulókban több pontot szerzett.
Amennyiben egy döntőbe jutott versenyző nem tud / nem szeretne részt venni a döntőn, úgy a pontszám szerint a rangsorban következő versenyzőnek ajánljuk fel a részvétel lehetőségét.
DÍJAZÁS
A verseny minden résztvevője digitális (nyomtatható) emléklapban részesül.
A döntő résztvevői nyomtatott oklevélben, és tárgy- vagy élmény jutalomban részesülnek.
FELNŐTT RÉSZVÉTEL A VERSENYEN
Örömmel fogadunk felnőtt résztvevőket is, ha szeretnék versenyen kívül megoldani a R.A.V.A.SZ. feladatlapokat. E tekintetben felnőttnek számít, aki 13. vagy magasabb évfolyamon tanul, illetve elmúlt 18 éves (kivéve, ha a jelenleg legfeljebb 12. évfolyamba jár és a tanév során töltötte vagy tölti be a 18. életévét).
A levelező fordulóban legjobban teljesítő felnőtt résztvevők számára szeretnénk majd felajánlani a lehetőséget, hogy a Döntő lebonyolításában, pl. az állomások vezetésében, a döntősök állomások közötti kíséretében segítve csatlakozzanak az eseményhez, és ilyen módon részesei lehessenek az élménynek. Emléklapot természetesen minden felnőtt résztvevő is kap.
Fontos! Az eredményeik alapján megkeresett felnőtt résztvevők esetén sem kötelező a döntőn való részvétel, ez egy lehetőség a legjobb eredményt elértek számára. Amennyiben valaki nem tud vagy nem szeretne részt venni, a lehetőséget a rangsorban következő résztvevőnek ajánljuk fel.
Jelentkezés az alábbi űrlapon keresztül lehetséges:
Bármilyen további kérdés esetén kérjük vedd fel a kapcsolatot a szervezőkkel az alábbi e-mail címen:
[1] Az R.B.F. szint esetében a feladatok megoldásához írni- és olvasni tudás szükséges. Szeretettel várunk 1. osztályos tanulókat is (akár későbbi fordulókban becsatlakozva), és igyekszünk figyelni rá, hogy az őszi félév feladatlapjain minél több olyan feladvány legyen, amit írásos válasz helyett más módon (színezés, összekötés, stb) lehet megoldani. 1. és 2. osztályos tanulók esetén megengedett, hogy a feladatok felolvasásában egy felnőtt mentor (pl. szülő vagy pedagógus) segítsen, azonban a feladatlapra csak a gyermek dolgozhat. Feladato(ka)t üresen hagyni természetesen szabad.
[2] A kihirdetett határidő után, késedelmesen beérkezett megoldásokat is igyekszünk kijavítani, azonban az ezekre kapott pontok nem számítanak bele a verseny eredményébe.
EREDMÉNYEK
A beküldött megoldások javítását követően itt láthatjátok majd az egyedi azonosítóitok alapján az aktuális pontszámokat és sorrendet.
Vajon hányan jelentkeztek ugyanonnan, ahonnan te is? 🤓