• Álmos Peho Álmos
    • NJK szervező
    Bemutatkozás: Sziasztok, Peho Álmos vagyok. Az idén leszek először szervező, de ezelőtt már többször is részt vettem a táborban mint táborozó.
    17 éves pécsi gimnazista vagyok, jelenleg informatika szakon tanulok és ezzel is szeretnék foglalkozni a jövőben.
    A Harry Potter világával először nagyjából 6 évesen találkoztam, amikor a családommal megnéztük a bölcsek kövét, ami szerintem azóta is zseniális. Szabadidőmben szeretek videójátékokkal foglalkozni, sportolni, és filmeket nézni.
    A táborban az amerikai vendégiskola, az Ilvermorny egyik diákját fogom játszani.
  • Andris Pataki András
    • Mágiatörténelem-tanár
    Bemutatkozás: Sziasztok! Andris vagyok, idén veszek részt másodjára a varázslótábor szervezésében; ebben az évben is tanár minőségben. Végzettségemet tekintve nyelvész vagyok ókori nyelvekre specializálódva, de jelenleg egy nemzetközi vállalatnál dolgozom, de vannak konyhai és nyelvtanári tapasztalataim is. Mindig is imádtam emberekkel foglalkozni és kreatív programok megvalósításában segédkezni, és külön öröm, hogy az általános iskolás kedvenc könyvsorozatom világához kapcsolódóan tehetem ezt.
  • Anna Varga Anna
    • Hollóhát prefektus
    Bemutatkozás: Sziasztok! Varga Anna vagyok, 18 éves
    Idén szeptemberben kezdem utolsó évemet a Dunakeszi Radnótiban, utána pedig jogi diplomát szeretnék szerezni.
    Első osztályos koromban ismerkedtem meg a Harry Potter világával, és azóta is függő vagyok. Két éve szervezőként vagyok jelen a táborban, előtte pedig volt szerencsém minden évben részt venni mint táborozó.
    Idén már mint a Hollóhát egyik házvezetője, ismét mindenki kedvenc tehenészlányának, Lella Nightingalenek a bőrébe bújok.
  • Virág Peho Virág
    • NJK szervező
    Bemutatkozás: Hellosztok! Peho Virág vagyok, 19 éves. Eddig 3 évben boldogítottam a táborozók közösségét és múlt év óta a szervezők csapatában vagyunk. A Pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban fejeztem be idén a tanulmányaimat. Szeretnék majd az egészségügyben tovább tanulni. Habár az iskola legtöbbször a szuszt is kiszorítja belőlem, szeretek olvasni, zenét hallgatni, hébe-hóba hegedülni és kreatívkodni. A Harry Potter világával legelőször 6 évesen találkozhattam, amikor egy délután a szüleim mozizás gyanánt elindították. Azóta nem tudok elszabadulni tőle. Idén, mint előző évben, Pela Lehoslawa Grabowskát fogom alakítani.

  • BCsenge Bartal Csenge
    • Jóslástan-tanár
    Bemutatkozás: Sziasztok, Bartal Csenge vagyok, de szólítsatok nyugodtan Csuminak:) az idei lesz a második tábor, amiben szervezni fogok.
    A Harry Potter világát még alsóban ismertem meg, nagyon beszippantott, azóta többször is végigolvastam a sorozatot.
    Idén az Eltére jártam magyar szakra, a későbbiekben díszlet és jelmeztervezéssel szeretnék majd foglalkozni. Szinte minden művészeti ág érdekel, szabadidőmben rengeteget olvasok, rajzolok, szeretek színházba járni.
  • Darthpit Kovács Zsolt
    • Bűbájtan-tanár
    Bemutatkozás: Hellő! Kovács Zsolt, vagy ahogy errefelé ismernek még, darthpit vagyok, egy kihagyott év után negyedjére térek vissza a Varázslótábor szervezői közé.
    Civilben aranyműves OKJ-t végeztem, és a végén járok egy ELTE könyvtáros szaknak, valamint tavaly nyáron egy nyolc hetes szezonon át dolgoztam az USA-ban, egy nyári gyerektáborban, faművesség és délutáni programos foglalkozásvezetőként.
    Szabadidőmben sokat kreatívkodok, legyen az alkalmilag írás, gyakrabban varázspálca faragás, vagy a legváltozatosabb dolgok hajtogatása drótból – köztük jelmez-kellékek, apró praktikus kiegészítők, vagy akár egy egész kalap is. Emellett rendszeresen mesélek asztali szerepjátékot, gyakran szintén a Harry Potter világában.
  • Dodi Dencső Dorina
    • Hugrabug prefektus
    Bemutatkozás: Sziasztok! Dencső Dorina vagyok, de nyugodtan hívjatok Dodinak, Dorcinak vagy akárminek:) Jelenleg 18 éves vagyok és a Dunakeszi Radnóti Gimibe végeztem el a középiskolai tanulmányaimat.
    Ha minden jól alakul, akkor szeptemberben az ELTE földrajz-történelem tanári szakán fogom folytatni, emelett a harmadik félévtől kezdve tervezek egy közösségszervezés szakot is végezni.
    Szabadidőmben legszívesebben zenét hallgatok, olvasok, sorozatokat/filmeket nézek és curlingezem, ami egy underrated, jeges sportág.De szeretek a nyuszimmal is lenni, Foxyval.
    Először 9 éves koromban olvastam el a könyveket és egyből Harry Potter világának a szerelmese lettem, szóval nagyon örültem, amikor találkoztam a táborral.
    Az első 4 táborban táborozóként vettem részt, ez a második táborom szervezőként, már nagyon várom az az ideit is. Szeretem magamra ölteni a "tyúkanyó" szerepet és a kisebbeket "pesztrálni", nagyon jól kijövök a tábor korosztályával.
    Idén én leszek a Hugrabug házvezetője, ami ugyan merőben új számomra, viszont a kis csapatommal nagyon készülünk már.

  • Ipoly Závorszki Ipoly
    • Castelobruxo prefektus
    Bemutatkozás: Sziasztok, Závorszki Ipoly Márton, Ipoly vagyok Esztergomból, 18 éves. Gimnáziumi éveimet az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban végeztem Esztergomban. Szeptembertől a SZTE-n fogok az általános orvosi karon hallgatni.
    Szabadidőmben szeretek olvasni, sorozatot és focimeccseket nézni, pecázni, úszni, síelni, lovagolni és barátokkal időt tölteni, habár a kedvenc programom az utazás. Egy évig Írországban éltem, hihetetlen élmény volt.
    12 éves voltam amikor az első Harry Potter könyvet olvastam, azóta már az egész sorozaton (és fandomon) átrágtam magam többször is, egyszerűen magával ragadott Rowling világa.
    Habár az első táborról lemaradtam a többin részt vettem mint táborozó, és az idei lesz az első évem szervezőként ahol Castellobruxo prefektusaként találkozhattok majd velem. Már alig várom hogy mindenkit megismerhessek :)

  • Kinga Gáspár Kinga
    • Ilvermorny prefektus
    Bemutatkozás: Sziasztok! Gáspár Kinga vagyok, 18 éves, a Fóti Népművészeti egyik büszke diákja. Szabadidőmben szeretek olvasni, néha fotózni, és a barátaimmal csavarogni. Sokszor teszik fel nekem a kérdést „Mi leszel, ha nagy leszel?”, de sajnos ezt még én sem tudom. Idén szervezek először, azonban volt szerencsém ott lenni az összes korábbi táborban. Az Ilvermorny prefektusaként találkozhattok majd velem, remélem minél hamarabb! ☺
  • Koni Flach Konstantin
    • Önvédelem pálca nélkül tanár
    Bemutatkozás: Sziasztok, Flach Konstantin, aka Koni vagyok, de majdnem minden névre hallgatok. A Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnáziumban tanulok, ami után, programozónak szeretnék továbbtanulni. Iskolán kívül szeretek sportokat űzni, az amerikai focit, küzdősportokat és kerékpározni szoktam még.
    A Harry Potter világával először könyv formájában ismerkedtem meg, a filmeket csak utána láttam, de ezek után sem voltam olyan nagy rajongója a világnak. Ez az álláspontom az első táborom után változott, amikor azzal, hogy átélhettem a világot végül az én életemnek is szerves részévé vált.
    A táborban tanítani fogok, amellett pedig a logisztikában leszek tettenérhető.
  • Laci Farkas László
    • Sötét varázslatok kivédése tanár
    Bemutatkozás: Helló Lurkók!
    Farkas László (Laci) vagyok, aka. James Potter. Jelenleg a hallgatók csodálatos a
    Testnevelési Egyetemen, épphogy túl a 3. évemen. Amikor épp nem edzek és időm
    engedi, lehetőség szerint elvándorlok egy másik világba, legyen az a Summoner's
    Rift, Középfölde, vagy épp a Roxfort. Hírhedt vagyok a gyilkos reggeli tornákról és
    a csípős megjegyzésekről. Már nagyon várom az idei tábort, az előzőek is királyak
    voltak, ez idén sem lesz másképp. Ott találkozunk!
  • L_Lili Ladócsi Lili
    • NJK szervező
    Bemutatkozás: Sziasztok! Lili vagyok, 18 éves. Ebben az évben érettségiztem le és alig várom hogy folytathassam a tanulmányaimat. Közel áll a szívemhez a természet, kertészmérnöknek tanulok tovább. Imádok alkotni, sokat horgolok szabadidőmben, szeretek ruhákat készíteni. Eddig 3 táborban vettem részt, és rengeteg szép emlékkel gazdagodtam. Az első könyvsorozat amit úgy igazán megkedveltem a Harry Potter volt. A tábor előtt alig ismertem valakit aki rajtam kívül is ennyire rajongott volna érte, ezért nagyon megkedveltem a közösséget. Az idei táborban egy diákot fogok alakítani.
  • Marci Miklós Marci
    • Hugrabug házvezető
    Bemutatkozás: Marci vagyok, a gyerekeknek Marcibá, szerepjátékos körökben pedig Archy(bald) – 28 éves kézműves, restaurátor és tanár, a fa művésze, a természet szerelmese, Kifli kutya gazdája és mindig lyukas a zoknim. Dolgoztam restaurátorként múzeumban, meg fafaragás tanárként iskolában, most szabadúszó vagyok és a Waldorf-pedagógiát tanulom tovább. Mivel életem jelentősebb élményeit a nyári táborok, kincskeresők, művészkedések, zenés táncolások, a fantázia világa és a játékok adták meg, ezért az utam is idehozott, hogy mindezen tudásomat most ennek a varázslótábornak áldozhassam, és emelhessem a gyerekek pozitív megéléseit a Hugrabug egyik vezetőjeként. Szeretném figyelmem a nevetésnek, az alkotói szabadságnak és a játéknak szentelni. Ez az első évem itt, szóval nagyon izgatottan várom. 🙂
  • Maresz Hering-Nagy Mária
    • Asztrológiatanár
    Bemutatkozás: Sziasztok! Hering-Nagy Mária (Maresz) vagyok 18 éves.
    Idén szeptemberben megyek 12 osztályba a Fóti Szabad Waldorf Alapfokú művészeti Gimnáziumában. Továbbtanulás szempontjából a egyenlőre gyógyszerészet érdekel.
    5. osztályos korom óta járok ebbe a táborba és évről évre egyre jobban szerettem a Harry Potter világát. Ez a második évem szervezőként és idén tanári pozícióban lehet majd megtalálni. A tantárgy nem más lesz mint az asztrológia, emellett a Castellobruxo iskolának leszek segítője.
  • Matyi Schiller Mátyás
    • Bájitaltantanár
    Bemutatkozás: Sziasztok! Schiller Mátyás vagyok, 37 éves, több, mint 15 év oktatási tapasztalattal rendelkezem kémia, angol nyelv robotika és programozás témakörökben. Jelenleg szoftverfejlesztőként dolgozom, és a bioinformatikai doktorimat írom. Hobbiként pedig puzzlekat és fantasy tematikájú propokat készítek. A Harry Potter világát már a könyvek megjelenése óta kedvelem, és hasonló tematikájú társasjátékok fejlesztésében részt vettem. A Magyar Tolkien Társaság által szervezett Gyűrűk Ura tematikájú táborban három éve vagyok szervező. Az ELTE TTK n kémia tanári diplomát szereztem, így a bájitaltan órák megszervezését vállaltam magamra, illetve a Griffendél ház programjaiba fogok besegíteni.
  • Napsi Zentai Napsugár
    • Repüléstan-tanár
    Bemutatkozás: Sziasztok!
    Napsi vagyok, és idén én fogom tartani nektek a repüléstan órát. A mugli életben Szabad bölcsészetet tanulok az ELTE-n és filmezéssel szeretnék majd foglalkozni. Nagyon szeretek társasozni és szerepjátékozni, a zene is nagyon közel áll a szívemhez. A Harry Potter könyveket még általános iskolás koromban olvastam és azóta is imádom ezt a világot. Itt a varázslótáborban 2 évig voltam táborozó és ez lesz a második évem szervezőként. Alig várom, hogy találkozzunk. :D
  • Nojci Zentai Noémi
    • Ilvermorny prefektus
    Bemutatkozás: Sziasztok! Zentai Noémi vagyok, 20 éves és az Állatorvostudományi Egyetemen vagyok első éves hallgató. Szabadidőmben szeretek olvasni, filmeket és sorozatokat nézni és zenélni. Még táborozóként találkoztam a varázslótáborral és óriási élmény volt számomra. Ez lesz a második évem szervezőként , idén az észak- amerikai sulinak, az Ilvermornynak az egyik házvezetőjeként találkozhattok majd velem. Sok jó dologgal készülünk úgy, hogy nagyon várom már az idei tábort!
  • Noly Cerea Krisztina
    • Hollóhát házvezető
    Bemutatkozás: Sziasztok, Cerea Kriszti vagyok, de a táborban mindenki csak Nolynak hív. Ez lesz a hatodik táborom, mint szervező. Szerencsés vagyok, hogy még a legelső Varázslótábor előtt rátaláltam a társaságra és velük szervezhettem.
    Az eddigi táborok alatt voltam már mágiatörténet-tanár és házvezető is, valamint tavaly a jóslástant tanítottam. Idén két év vendégiskolázás után visszatérek a Hollóhátba, amit a csapattal megtöltünk majd kreativitással, izgalmas történetekkel és egy kis tanulással is persze.
    Mugli munkámat pénzügyesként végzem Debrecenben, ám leginkább a táncban, festésben, történetalkotásban teljesedek ki. Bár papíron közgazdász vagyok, annak a turisztikai-kreatív élményszervezés ága volt az, ami igazán megfogott engem, ebbe pedig abszolút beleillik a Varázslótábor.
    Alig várom a második trilógia lezárását, izgalomból nem leszünk híján!
  • Csengusz Rózsavölgyi Csenge
    • Griffendél prefektus
    Bemutatkozás: Halihoi! Rózsavölgyi Csenge/Csengusz vagyok, 18 éves tanuló. Idén kezdem utolsó évem a gimnáziumban, a továbbiakban pedig jogi és gazdasági tanulmányaimat szeretném megkezdeni. 2. éve szervezek tábort, előtte minden táborban táborozóként voltam jelen. Idén a közösség team munkáját segítem, emellett a griffendél csapatát fogom erősíteni, a ház prefektusaként. A szabadidőmet leginkább sporttal, zenehallgatással, sorozatnézéssel, szinészkedéssel vagy a barátaimmal és a kutyámmal töltöm. A Harry Potter világa 11 éves korom óta gyökeresen az életem része, és valószínűleg az is lesz még egy jó ideig.
    Remélem hamarosan találkozunk, és együtt élhetjük át az idei év rejtelmeit! 😀
  • Rebo Darvas Rebeka
    • Castelobruxo házvezető
    Bemutatkozás: Sziasztok! Darvas Rebó vagyok, 20 éves, idén a Castellobruxo brazil suli házveze, és most szervezek másodszor Varázslótáborban. Nagyon szeretem a Harry Pottert, az egész világot, ezt a Tekergő-érát különösen. Tavaly Lily Evans voltam, idén majd egy új castellos karakterben tűnök fel. Civilben egyébként egyetemista vagyok, magyar szakos az ELTÉ-n, de emellett inkább a kreatív dolgokat preferálom: zenélek, a konyhában tevékenykedek, rajzolgatok. Nagyon szeretek olvasni, alkotni, jó programokat szervezni, illetve a barátaimmal csinálni ezt-azt. Várom az idei tábort, már nagyon lelkes vagyok. Iszonyat jó lesz a Castello, gyertek oda!! :))))
  • SzBence Szamkó Bence
    • Legendás lények tanár
    Bemutatkozás: Helló! Szamkó Bence vagyok, 11. évfolyamot végzett tanuló a budapesti Piarista Gimnáziumban. Ezen nyáron második alkalommal szervezem a tábort, amiben négy éven keresztül táboroztam is. Tavalyi formámat folytatva szintén én vagyok felelős az ún. „gamifikációért”, ami azért felelős, hogy a táborozók varázslatainak, bájital-fogyasztásának és kviddics-játékának kereteket és szabályokat alkosson (és természetesen betartasson). Tanárként is részt fogok venni a táborozók életében, idén én fogom oktatni a Legendás Lények Gondozása tantárgyat. A különböző lények közel is állnak a szívemhez, mivel orvosi pályára készülök (igaz, ember-orvosnak, nem állatorvosnak). Szabadidőmben olvasok szinte bármit (neutroncsillag-fizikától agyolvasztó internetposztokig), illetve számítógépem billentyűzetét püfölöm hevesen. A varázsvilágot is olvasás útján ismertem meg, amikor egy szép napon 9 éves koromban nagyszüleim polcán szembe került velem a Harry Potter és a Bölcsek Köve nevű olvasmány. Azóta eltelt pár év, de a varázsvilág még mindig tud újat nyújtani számomra…
  • Szandi Aranyi Alexandra
    • Mugliismeret-tanár
    Bemutatkozás: Szandi vagyok, 33 éves. A mostani keretjátékban Minerva McGalagony professzor karakterét alakítom. Bölcsész diplomával az informatikai támogató szektorban dolgozom. Fontos számomra a környezettudatos gondolkodás. Férjemmel szívesen kirándulunk, utazunk, filmet nézünk vagy kutyát sétáltatunk. Ezen kívül kertészkedek, számítógépen játszom vagy kuckózva olvasok, de egy jó társasjátékozásban is mindig benne vagyok. Az előző varázslótáborok rengeteg élményt adtak, várom idén az új kalandokat!
  • Szofy Császár Zsófia
    • Gyógynövénytan-tanár
    Bemutatkozás: Sziasztok!
    Császár Zsófia, Szofy vagyok! A Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán tanulok. Jelenleg az egyetem mellett szabadidőm legnagyobb részét leköti a HEMA, középkori hosszúkard vívás, a fényképezés, és a kreatívkodás (jelmez készítés, rajzolás, festés, make-up). Emellett, ha még belefér szívesen olvasok, leginkább fantasy és sci-fi irodalmat. Ahhoz pedig, hogy állatot lássak nem kell messzire mennem, hiszen két eb és egy macska büszke tulajának mondhatom magam.
  • TBence Török Bence
    • Okklumencia-tanár
    Bemutatkozás: Hello, Bence vagyok, és pár hónapon belül érem el a mágikus 30-as számot. jelenleg hátrányos helyzetű és szerhasználó fiatalokkal foglalkozom. Több nyári tábor is van már a hátam mögött, de a Harry Potter világában először veszek részt, mivel meggyőződésem hogy a mesék és a fantázia birodalma azon kívül, hogy jó szórakozást és fejleszti a problémamegoldó készséget, lehetőséget teremt a gyermekeknek arra, hogy új kapcsolatokra tehessenek szert.
  • Blitz Asztalos András
    • Logisztikai szervező
    Bemutatkozás: Asztalos András vagyok, de sokan emlegetnek Blitz néven is. 24 éves adatelemző vagyok, de emellett rengeteg hobbim van. Szeretek például vitorlázni, videójátékozni, szerepjátékozni és szívesen töltöm az időmet főzéssel is. Immár ötödik éve szervezek varázslótábort és nagyon várom, hogy ismét feltöltekezzek egy kicsit abból a rengeteg energiából, amit a táborozók hoznak a táborba minden évben!
  • Panka Pásztor Panna Szvetlána
    • Mardekár prefektus
    Bemutatkozás: Az első három táborban táborozóként vettem részt, majd a következő tábortrilógiában lehetőséget kaptam a szervezésre. 19 éves vagyok, jövőre Írországban tervezek drámai, filmes vagy színházas vonalon továbbtanulni. Nagyon szeretek, sorozatokkal, filmekkel, színészkedéssel vagy épp szerepjátékkal foglalkozni, de szabadidőmet gyakran töltöm rajzolással, sportolással és idegen nyelvek elsajátításával is. Idén a Mardekár egyik prefektusaként fogtok megtalálni a táborban. Közel állnak hozzám a fordulatos történetek és az izgalmas karakterek, és nagyon szeretném, hogy a táborban minden táborozónak megadathasson az élmény, hogy átélhesse saját varázslattal és fordulatokkal teli kalandját.