Táborvezető
Főszervező
Profilkép
Wéb
Leírás
Üdv mindenkinek! Weber Áron (vagy itteni közismertebb nevemen simán csak Wéb) vagyok, és igen, nem csalás, nem ámítás, öt évnyi szervezés után idén az én vállaimat fogja nyomni a táborvezetői felelősség. Emellett szabadidőmben egy biotechnológiai kisvállalkozásnál, a Cytocastnél vagyok bioinformatikus kutató. Ugyanezen a területen doktorizom is, ennek már a harmadik évét taposom éppen, szóval már látom a fényt az alagút végén. Abban a minimális tényleges magamra fordított időben pedig általában vagy fotózgatok egy hatalmas budapesti séta alatt, vagy asztali (ritkábban élő) szerepjátékokon veszek részt, illetve nemrég a gitározás újratanulásába is belefogtam, sok év kihagyás után.
Már alig várom, hogy mind a régi motoros táborozóinkkal, mind az újonnan érkezőkkel találkozhassak, ígérem, zseniális lesz ez a kb. egy hét, amit együtt töltünk majd!
Alsós tábor
Ki