A tábor szervezői csapata változatos háttérrel rendelkező, gyerek centrikus felnőttekből áll. Tapasztalatainkat korábbi táborokban, gyerekeknek szervezett eseményeken, tanulmányaink során, a mindennapi munkánk részeként, vagy épp gyakorló szülőként szereztük. Ezen az oldalon szeretnénk egy kicsit közelebb kerülni önökhöz azáltal, hogy a szervezői csapat vezetőiként pár sorban bemutatkozunk. :)
Táborunk főszervezői csapata:
Horváth János - Pénzügyért és Logisztikáért, Reklámozásért és a tábori Programokért felelős főszervező
Jóba Katalin - Keretmeséért felelős főszervező
Bognár Áron - Közösségért, Szervezőkért felelős főszervező
Táborvezető: Horváth János
Táborvezető helyettes: Bognár Áron
Horváth János
Már fiatalabb koromban is érdekelt a táboroztatás, a közös móka, és elképesztően motiválni tudott az, hogy egy szinte már-már kollektívaként lüktető csapat tagjaként adjak élményt fiatalabbaknak és korombelieknek egyaránt. Így alakult, hogy még a középiskolás évek alatt kipróbáltam magam Gólyatáborok szervezőjeként, illetve egynek vezetőjeként, és az akkor (a győri diákok körében) híres JedlikBál szervezéséből is aktívan kivettem a részem. Ez időtájt ismertetett meg egy régi barátom a Zabhegyező Gyerekanimátorok közösségével, akikkel együtt (animátorként) számos tavaszi gyerektáborban, és családi napon (és az egyesületi sátornál játszva a felnőttekkel a SzigetFesztiválon is) vettem részt az évek során. Az így szerzett barátoknak és tapasztalatnak köszönhetően később lehetőségem nyílt arra, hogy az animátori tapasztalataimat a versenyszférába kitekintve is kamatoztassam céges családi napokon, Mikulás rendezvényeken.
Később egy maroknyi, de annál lelkesebb csapattal útjára indítottuk a néhai Kalandozások Középföldén gyerektábort a Magyar Tolkien Társaság égisze alatt, szerveztünk adománygyűjtést (Közös Lábos) játékos programokkal, majd szárnypróbálgattunk és Varázslótáborokat szerveztünk általános iskolásoknak, köré Klubdélutánokkal együtt. Tavaly összehívtam egy csapatot, a közösségünk első kifejezetten alsósoknak szóló gyerektáborának a megszervezésére.
A célom az (hogy jó legyek.. :D ) hogy csapatunkkal továbberősítsük a tavalyi táborban lefektetett alapokat, és folytatólagos hagyománnyá válljon a VARÁZS / Roxforti Előkészítő Nyári Táborok megvalósítása.
Jóba Katalin
Mindig nagyon közel éreztem magamhoz a természetet, a környezetünk elővilágát, így utább a tanulmányaimat és szakmámat is e szerint választottam. Immár 10 éve tartok tematikus szakvezetéseket, programokat gyereknek és felnőtteknek egyaránt a Budakeszi Vasdasparkban, így annak is meg van az esélye, hogy már személyesen is találkoztatok velem az elmúlt évek során. :)
Ha személyesen mégse találkoztunk volna, még az M2 "Hetedhét Kaland" című gyerekműsorában is láthattatok, ahol 2019 óta igyekszem a gyerekek nyelvén kézelfogható közelségbe hozni a természet világát.
Könnyen megtalálom a hangot a gyerekekkel, szívesen találok ki új és új játékokat az aktuális környezetünk adottságaira építve, és gyakran előfordul, hogy rögtönzött meséimmel szórakoztatom a körém gyűlt gyerek csapatot.
Bognár Áron
Sziasztok! Bognár Áron vagyok, 25 éves. Túl sok évet töltöttem az orvosi egyetemen, mire megtaláltam a hivatásomat, a tanítást. Ennek előnye, hogy magabiztosan el tudom látni a tábor egészségügyi tennivalóit (amire persze semmi szükség nem lesz). Jelenleg egy általános iskolában tanítok és napközizem alsós osztályokban. Munkám nagy részét teszi ki fejlesztés, korrepetálás, tehetséggondozás, így minden sajátos igényű gyermekkel is sok tapasztalatom van. Munkámban és a táborban is törekszem minden gyermeknek megadni az egyéni figyelmet, személyes törődést. Fontosnak tartom az elméleti tudás praktikumba való átültetését, így a mugliismeret tantárgy keretében a gyerekek elsajátíthatnak egyszerű, de hasznos képességeket, amikkel a muglik próbálják kiváltani az általunk használt varázslatokat.